A legerősebb blokkok az életünkben az érzéseinkben rejtőznek.
Érzékeny ember vagy?
Mégis, mi az, hogy érzékeny?
Az érzékeny emberek, mindig egyben traumatizáltak is, és minél érzékenyebbnek gondoljuk magunkat, annál durvább traumák rejlenek a háttérben.
Nem kell ettől annyira megijedni!
Mindenkivel történhetnek rémisztő, fájdalmas dolgok, törések, néha kisebbek, máskor összeroppanunk tőle.
Van, aki teljesen. És olyan is van. Aki nem tud belőle felállni.
Egy ideig. Mindig felállunk. Csak néha nagyon soká. Értem ez alatt, talán majd egy következő életünkben.
Nemcsak egyszer élünk. És soha nincs vége. Csak vannak traumák, amikhez sok idő kell, míg a lélek fel tud újra állni és visszaépülni.
Mindenki saját magának szabályozza a ritmust, mennyi fájdalmat bír el a lelke.
Mert a traumát feldolgozni máshogy nem lehetséges, mint újra átélni és emlékezni.
“Újra átélni”, a lényeg az érzés.
Nem az számít, hogy pontosan mi történt, és kivel, vagy hol és miért. Az maradhat olyan ködös. Homályos. Mert talán már nagyon rég történt, talán iszonyú régóta hordozod a fájdalmas emléket.
Lehet már több életet is végigéltél. Az érzéssel. Azzal a bizonyos érzéssel.
Te tudod, melyikkel. Mindig az dönt le. Az rombol le. Attól van, amikor lebénulsz, lefagysz, megáll benned az élet.
Lehet előző életedben történt, de lehet, nem is hiszel az ilyesmiben.
Igazából teljesen jelentéktelen. Hogy mikor történt és mi.
Az érzés a lényeg. Amit annyira próbálsz lenyomni, nem látni. De néha beleteszi az élet a lélek láthatatlan sebeibe az ujjait, és csak úgy feljajdulunk tőle.
Nem mindenkinek fáj úgy, az a dolog. Mint neked. Nem azért, mert béna vagy, vagy rosszul működsz, rosszul csinálsz valamit.
Felesleges a gyerekkorodban matatva a szüleid hibáztatni. Ezek a dolgok sokkal mélyebben vannak, hidd el nekem.
Legalábbis, ha nagyon erős az érzés, akkor szinte biztosan.
Azt az érzést kell megtalálnod, a tiédet. Ami az egész életedet programozza és végigkíséri tudat alatt.
Nem olyan nehéz az, megtalálni.
Csak már elszoktunk, elidegenedtünk a saját érzéseinktől.
Néha, kell egy pofon kintről, és olyankor jobban érezzük. Azt a bizonyos érzést, ami ott lebeg, mint egy árnyék, mint egy társ, követ minket, már annyira megszoktuk, hogy szinte természetessé lett.
A trauma mindig valamilyen negatív érzéshez kötődik, negatív, rossz érzést hagy bennünk.
Sokat hallok különböző módszerekről, technikákról, melyek segíteni hivatottak az érzelmi blokkok feloldását.
De félő, hogy míg az ember elrepül a Marsra, és megkapó tudományos haladásra is képes, mondhatnánk szinte határtalan. A saját fájó érzelmeit azonban még mindig képtelen hatékonyan gyógyítani.
Mert ez egy misztérium. A lélek saját útja önmaga felé, a világ felé, az ég felé, a lelke felé. Ezt nem csinálhatja meg helyettünk senki. Nincs technika, meg pirula, meg altatás, meg fájdalomcsillapító.
Segítők vannak, mindig vannak, az égben is meg a földön is. De ez mindig a saját döntésünk, akaratunk, küzdelmünk, harcunk, tudatszint emelkedésünk, saját tapasztalásunk, megértésesünk. Egyedül csináljuk végig. Mint ahogy egyedül születünk meg, és egyedül is megyünk át azon a bizonyos kapun odaátra.
És sok-sok idő. Nem sietünk sehova. Lehet elhalasztani. Lehet várni. Lehet még egyet aludni rá. Ha nagyon fáj.
De azért jobb lenne már megszabadulni tőle. Elválni tőle. Végre azt mondhatni: ez megtörtént, de már vége. Jó lenne már, ha vége lenne.
Mindig gondoljunk erre, hogy szeretnénk, hogy egyszer vége legyen. Elmúljon az a bizonyos fájó érzés, és átvegye a helyét valami szebb, valami könnyebb, ami repít, nem ledermeszt, és erőssé tesz, nem gyengít.
Mert lesz. Ne legyünk annyira türelmetlenek magunkkal. A többiekkel meg felesleges foglalkoznunk. Vajon létezik két ember, aki ugyan azon ment keresztül, és pontosan ugyan azt érzi?
Vajon tudnak rólad a környezetből valamit?
Tudják, hogy ki vagy?
Hogy mi a történeted?
Ugyan már, nem tudnak rólad szinte semmit, pedig már lehet 80 éve “ismernek”.
Téged ki ismer?
Ismer valaki? Igazán?
Miért kéne megfelelned neki?
Ez egyedül a te utad. Ismerd meg magad, érezd a saját érzéseidet, add meg magadnak, amire vágysz, az érzést, ami megment. Amikor jön a földre zuhanás. Ne várj senkire, hogy majd megment. Mentsd meg saját magadat. Sajnáld magad, érezz együtt magaddal, simogasd meg magad, vigasztald meg magad, vidítsd fel magad, adj magadnak jó tanácsot, pihentesd magad.
Légy saját magad a kórház, az orvos, az ápolónő, látogasd meg magad, és vidd be magadnak a gyógyulóba a kedvenc édességedet.
Ez mindig működik. Mert csodálatos lelked van.
És pontosan tudod, mire van szükséged. És nálad jobban nem csinálja senki, és saját magadban soha nem fogsz csalódni, ha megígéred magadnak, hogy soha de soha többet nem hagyod magad magadra.
Így legyen!
