Az egyik, és talán legnehezebb dolog, amivel meg kell bírkóznod, ha empatának születtél
Na beszéljünk erről is, és mint mindig, most is csak az empatáknak szól, szólal majd meg az írás.
Kérdezte valaki minap, hogy honnan veszem az infót, amiről írok.
Nyilvánvaló, hogy saját tapasztalat minden.
És igyekszem megírni, megmutatni mindent.
És egyáltalán nem zavar.
Ha valakit megzavarok, vagy megbotránkoztatok, vagy alap esetben nem értik, amit kifejezni próbálok.
Szoktak néha sajnálni is, ez némileg felbosszant, de nem baj, ha nem értik, ha nem értenek.
Azoknak írok, akik ugyanabba vannak benne, és nekik nem kell magyarázkodni.
Kell ezekről beszélni, mivel az empata igazán különleges világgal rendelkezik, és óriási szüksége van rá, hogy megkapja a visszacsatolást és a bátorítást, hogy minden tökéletesen rendben van, a látszólagos káosz ellenére.
Egyetlen empata sincsen magányra ítélve, és nem szabad, hogy egyedül maradjon.
Az empata lelkivilága más.
Ez az első szabály.
Amit meg kell értened.
Te mindig kilógtál a sorból, és mindig ki fogsz lökődni a tömegből.
Ezzel meg kell tanulnod együtt élni.
Lesz amikor nagyon zavar, és igyekszel legalább olyannak látszani, mint a többiek, míg máskor sajnálod őket vagy épp csak nevetsz rajtuk.
Az empatának komoly beilleszkedési problémái vannak, már kora gyerekkorától.
Rá akarják majd sütni a bélyeget, hogy ez meg az történt vele gyerekkorában, és tényleg meg is történtek nagy valószínűséggel durva törések.
De nem attól lettél ilyen.
Ne szabad bedőlni neki.
Hogy kimondják rajtad az ítéletet. Hogy szegény, szerencsétlen lelkisérült vagy.
Igen, az érzékenységed egyfajta kiszolgáltatottsággal jár.
Ezt nem fogjuk tagadni.
De ne engedd meg nekik, hogy beléd tapossanak.
Vagy megsajnáljanak.
Nem bánt el veled az élet.
Csak ők ezt nem érthetik.
Az empata addig nem indulhat el az útján, amíg ezt az első alap dolgot rendbe nem tettük fejben.
Nem vagy elfuserált, nem vagy szerencsétlen, nem vagy balek, nem vagy béna.
Lesznek akik kigúnyolnak, míg mások megbotránkoznak, vagy épp a legjobb barátaidnak gondolod azokat, akik sajnálnak.
De hidd el nekem, egyikükre sem lesz szükséged!
Az empata különleges világát nem értheti meg senki, csak egy másik empata. Az is csak valamennyire, mert lesznek közös vonalak, hasonlóságok.
Ne magyarázkodj nekik.
Nem kell bízonyítanod.
Amit viszont meg kell tanulnod és nem lesz könnyű:
Meg kell tanulnod együtt élni a folyamatos kitaszítottság, meg nem értés érzésével, amihez társul még kifejezett agresszió is. Amikor támadnak és bántanak.
Az agressziót minden empata megtapasztalja.
Ezért az empatának meg kell tanulni egy bizonyos fajta rejtőzködést.
Mindig kell neki egy burok.
Egy fal, ami mögé bezárkózhat.
Az empata nem tud agresszív környezetben létezni és kibontakozni.
A kezdő empatát onnan ismerni fell, hogy egyszerűen vonzza az agressziót.
És valószínűleg élete nagyobbik fele azzal telik majd, hogy miután fellázadt, ledob magáról minden béklyót és felszabadítja magát.
Na, ebben a szakaszban lesz dráma meg akció, igazi pszicho thriller.
Hogy ez kinek mennyi idő?
Az biztos, hogy jó sok.
De eljön az az idő.
Mikor az empatánál betelik a pohár.
Nem ritkán az utolsó előtti pillanatban. Amikor rávigyorog a halál és azt mondja, neki:
Ébresztő, álomszuszék, tényleg bele akarsz ebbe dögleni?
És az empata elkezd végre harcolni, és legyőzni a félelmeit.
És az agresszió nem lesz kicsi.
Szóval mint mondottam, az empata mindennapjai ritkán unalmasak, és ezt az időszakot jellemzi a sok dráma, és polgárpukkasztó jelenetek.
Itt az un. normális emberek totál ki szoktak akadni.
Ahelyett, hogy segítenének, mert azt nem fognak, inkább csóválják a fejüket és bedobják a kedvenc mondatod:
Basszus, te kurva gázul nyomod.
Igen. Azt akarják, hogy szégyenkezz.
És fogsz is bőszen.
Az ilyesmi később sem lesz ritka.
Úgyhogy a mai témát kizárólag ennek szentelem.
Roppant fontos, hogy ezt megértsd:
Soha nem fogsz tudni olyan átlagos, szürke, normális életet élni.
Soha nem fogsz tudni a játékszabályaik szerint élni.
Olyanok lesznek körülötted, mint megannyi idegen.
Mintha te valami másik fajhoz tartoznál.
Rólad írta azt hiszem Grimm, bár lehet, nem jól emlékszem, a Rút kiskacsát.
Emlékszel a mesére?
A hattyú, ami a baromfiudvarba nő fel.
És annyira más, hogy a többiek nem tudnak vele mit kezdeni.
Hol csipkedik, hol szekálják.
A szegény pára meg minden erejével azon küzd, hogy megpróbáljon mindent úgy csinálni, mint a csirke tömeg.
És próbál nagy magányában túlélni.
Minden empatának élete talán leghosszabb része azzal telik, hogy az életben maradásért küzd.
Valahogy ki kell bírni.
Ismeritek az érzést?
Aztán egyszerre csak megnyílik az ég, és meglátja, hogy vannak hattyúk, akik pont olyanok, mint ő.
Ettől fogva, már minden más lesz.
Megérti, hogy nincs vele semmi baj.
Nem csinált semmit rosszul.
Nincsen elfuserálva.
És csatlakozik az övéihez.
Végre ő is tartozhat valahova.
Rég láttam a mesét, de valami ilyesmi a történet.
Szóval a legfontosabb jelszó:
Nem vagy egyedül.
És minden tökéletesen rendben van. Akkor is, ha épp talán nagy a zűr vagy a káosz.
Ez legyen az imád és erre gondolj mindig, amikor túl hosszúnak érzed az időt, és elviselhetetlennek a magányt:
Nem vagy egyedül!
És biztosíthatlak róla, hogy látni fogod, hogy így is van, és így lesz!
Lesznek melletted társak.
Lesznek segítőid.
Talán már ott is vannak.
Talán csak még az út elején járnak.
Talán csak még bizonytalanok.
Talán csak még félnek.
Talán csak még nem tudják kik ők, és milyen különlegesek.
Hallasd a hangodat.
Mert szükségük van rád.
Van helyed a világban.
Küldetéssel érkeztél, mindig tudtad, hát rajta!
