Az áldozat szerep pszichológiája: te irányítod az életed?

Az áldozat szerep pszichológiájának megértéséhez először is nézzük meg, mit jelent az, hogy valaki áldozattá válik:

Áldozatnak nevezzük azt, amikor vesztesként jövünk ki egy szituációból. Amikor nem a mi érdekeink érvényesültek, amikor nem kaptuk meg azt, amikor úgy gondoljuk, hogy járt volna, megérdemeltük.

Durvább formájában, mikor elvettek tőlünk valamit, ami a mienk.

Az áldozat szerep széles spalettán mozoghat: vannak kisebb veszteségeink, pl. nem kaptunk meg egy jól megérdemelt előreléptetést. De lehet egészen durva is, ahol erőszakkal megfosztottak minket a szabadságunktól, esetleg az életünktől.

Miről ismerhetjük fel, ha az áldozat szerepét öltöttük magunkra, avagy az típusba tartozunk?

Mindenkit érnek az életben veszteségek, de vannak “született vesztesek”, így szoktuk hívni ugye?

Valahogy ő mindig szarul jön ki mindenből, vagy legalábbis túl sok mindenből.

Minél többet ad, annál jobban visszaélnek vele, ahányszor újra megbízik, annyiszor csapják be ismételten.

Ő “dolgozik sokat alacsony fizetésért”, átvitt értelemben, azaz, akinél mindig felborul a mérleg: többet ad, mint kap.

Csúnya szóval emberünk a “lúzer”.

Mitől lesz valakiből lúzer, vagy szebb néven áldozat?

A válasz roppant egyszerű: azért bújunk az áldozat  szerepbe, mert gyengék vagyunk!

Ühüm…akkor most hogy is van ez? Nézzük meg először is, mitől lesz valaki gyenge, mi a magyarázat rá, hogy a másik képes volt legyőzni engem?

Akkor vagyunk gyengék, mikor elveszítjük az életünk felett az irányítást, lemondunk magunkról, a vágyainkról, a szükségleteinkről, az álmainkról, a terveinkről, mikor meghátrálunk, elbizonytalanodunk, mikor kételkedünk kezdünk magunkban. Mikor úgy érezzük, nem vagyunk képesek rá, nekünk nem megy, rosszabb esetben soha nem fog sikerülni. Mikor nem merünk hinni benne, mikor lefojtunk, mikor rosszul érezzük magunkat.

És talán ez a kulcs az áldozattá válás, az áldozat szerep megértéséhez:  szinte mindig valamilyen durva érzelmi törés, veszteség, sérülés húzódik meg a háttérben.

Mélyen, lent, talán tudatos, talán csak rejtőzködik. Egyszerűen történt valami, amikor elkezdtük magunkra hagyni saját magunkat.

A veszteség az, amitől megfagy szinte bennünk az élet, mikor nem akarunk élni, nem akarunk előre tartani, valahol, valamikor összeroskadtunk, és tehetetlenül elkezdtünk sodródni, mint akinek már nincs vesztenivalója, mint, akinek már mindegy. Passzívak lettünk, zavarodottak, bizonytalanok. Azaz gyengék. Mert, amikor lemondunk az életünkről, azonnal elgyengülünk.

Na és ilyenkor válunk egyszerre kiszolgáltatottá: mintha a homlokunkra lenne írva: gyertek, vegyétek el,a mi maradt! Itt az időm, az energiám, a testem, a képességeim, a pénzem, az egészségem…. én már lemondtam róla, nekem nem kell.

És mit tesz isten, egyből kismillió önkéntes is kínálkozik. Persze, hogy az erősek! Ők mennek előre, tudják mit akarnak, hisznek magukban, és el is veszik. Amiről te lemondtál, amit elengedtél.

Bizonytalan vagy? Majd én megmondom nekem, mit csinálj és hogyan.

Neked nem kell a siker? Nem baj, nekem kell, gyere dolgozz nekem.

Nincsenek határozott céljaid? Ó, ne aggódj nekem vannak.

Megjelennek a született ragadozók és paraziták, akik sajnos igen-igen valóságosan léteznek. és garantáltan nem lesznek szégyenlősek, a miatt ne aggódj! 🙂

Az utolsó gatyád is lehántják rólad. Átvitt értelemben.

Szóval ott tartottunk, hogy egyszer volt – szinte minden bizonnyal- valamilyen törés. Ahonnan elindultál lefele, vagy inkább azt mondanám, elkezdtél eltávolodni magadtól.

Innen aztán már mindenki története különböző: ki, miről mondott le, hányszor, milyen mértékben.

Ja, beugrott itt egy fontos momentum!

Az áldozat szerep elsőre és átmenetileg jó megoldásnak tűnik!

A veszteség fájdalmas. A veszteség többnyire egyszerűen csak megtörtént, és képtelenek vagyunk feldolgozni, mégis mit vétettünk. Hogy ez pont velünk történt meg. Ugye ismerős?

Miért ver engem a jóisten? Miért pont az én gyerekem, stb…

Igazságtalannak érezzük. Majd egyszer később, ha szorgalmasan dolgozunk magunkon, rájövünk, hogy miért. Mert mindig van oka.

De nem is az a lényeg. Hogy ártatlan vagy-e, hisz valahol a mélyen, mindenki ártatlan.

Inkább az, hogy baromira nem érdekel senkit, miért történt meg veled. És az önsajnálat csapdájába beleesni nem más, mint tovább fetrengeni kiszolgáltatottan és kiabálni: gyertek és bánjatok el velem!

El kell dönteni. Hogy sajnálni akarjuk-e magunkat. Vagy elindulni visszafele oda, ahonnan minden elindult: vissza magunkhoz befele:

Oda, ahol még hittünk magunkban, mertünk vágyakozni és álmodni. Oda, ahol még biztosan tudtuk, mit akarunk, és éreztük, hogy meg tudjuk csinálni. Oda, ahol még nem féltünk, ahol szépnek láttuk magunkat. Olyannak, aki megérdemli, akinek jár. Igen, ott voltunk nagyon erősek!

Persze, ledobott minket a ló a hátáról. Akkor vissza kell ülni. Nincs kecmec, minden elvesztegetett idő, csak erősíti a gyengeséget, és minél tovább időzünk messze igazi önmagunktól, -OTT, bent -, annál kevésbé emlékszünk is rá, elfelejtkezünk róla.

Ezért voltak régen a mesék. Nem a gyerekeknek írták őket. A felnőtteknek, akiket ledobott a ló.

A gyermekek még ártatlanok, és tiszták. Ők még OTT vannak, jó helyen. Ők tudják.

Magunk mögött hagyni az áldozat szerepét, és visszatalálni oda, ahol még erősek voltunk, hosszú út és fáradságos folyamat.

És ugye, talán nem is a győzelem a fontos, hanem az út maga. Ahogy elkezdjük visszanyerni az erőnket, és az irányítást visszavenni a saját kezünkbe.

Ó, nem adják azt vissza olyan könnyen! 🙂 Amiről ki tudja már hányszor lemondtunk!

Sokszor kell majd arra a bizonyos lóra visszaülni, miközben lelkesen taszítgatnak lefele!

De legalább, most már végre tudjuk, hogy LEHETSÉGES.

Nem vagyunk arra ítélve, hogy folyton áldozattá váljunk, és az áldozat szerepben vergődjünk.

LÉTEZIK AZ A HELY

AHOL SZERETTÜK MAGUNKAT

AHOL SZÉPNEK LÁTTUK MAGUNKAT

AHOL TEHETSÉGESNEK ÉREZTÜK MAGUNKAT

AHOL MERTÜNK TISZTÁN ÉS ŐSZINTÉN KOMMUNIKÁLNI

AHOL BÁTRAK VOLTUNK

AHOL VÁGYAKOZTUNK

AHOL MERTÜNK

AHOL TUDTUK, MIT AKARUNK

AHOL ELRETTENTHETETLENEK VOLTUNK

AHOL SZABADNAK ÉREZTÜK MAGUNKAT

KÉPESNEK

ÉS ERŐSNEK

Ez a te te helyed. Keresd meg!

Kellemes utat kívánok, és sok élvezetet! 🙂

Mert roppantul klassz lesz, mikor elkezded  learatni az első, kisebb gyümölcsöket, majd végül meghódítod a paradicsomot! 🙂

 

 

 

 

 

 

……………………………………..

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .