Régóta nem írok, de mindenkinek megvan a saját un.bekattanási pontja, amikor úgy érzi, elég volt! Amikor elszabadulnak az érzelmek, a gátak, és úgy érzed, tenned kell valamit.
Nekem a vesszőparipám, ha már választani kéne egyet, a gyermekbántalmazás.
Néhány hete elszaporodtak az öngyilkosságok és dőlnek a hírekből a gyermek bántalmazásról szóló esetek.
Megkínzott kislány, öngyilkos kisfiú, akit folyamatosan bántalmaztak a saját szülei, öngyilkos tini, akit agyonszekáltak az iskolatársai, meggyilkolt nők és anyák, akiket bántalmazott a férje,…hadd ne soroljam.
Mint egy felbolydult kas!
Nem olvasok már szörny híreket, de amikor gyerekeket bántanak, mindig el kell olvassam, nem bírom megállni.
Ha van legszörnyűbb a szörnyűségek között, akkor ez bizonyára az.
Na, de mit is akarok mondani? Nem, nem panaszkodni akarok.
Fel akarom kapcsolni a piros lámpát! A vészjelzőt bekapcsolni.
Gyerekek, vészhelyzet van!
Értem én, hogy pusztul a környezet, meg változik a klíma!
Aggódunk a bolygónkért!
És azon ki aggódik, miféle élet folyik azon a bizonyos bolygón?
Írni akarok róla, de most mondjam azt, hogy nem találom a szavakat?
Az állatokat is folyton megmentjük, tele vele az internet.
De ki menti meg a gyermekeket?
Leközlik a hírekben egy 2 éves gyerek halálra kínzását, mellette meg a másik cikk, hogy feljebb ment a benzin ára.
Hát kérem szépen, milyen egy elbaszott bolygó ez?
Minek nekünk bolygó, ha már a csírát, a sarjadó életet elpusztítjuk rajta?
Persze, én is aggódom. Aggódóm a növényekért, meg a kipusztuló állatfajokért.
De legjobban magunk miatt aggódom.
A kisgyermek még egy szinte tökéletes élet. A kisgyermek maga AZ élet, a jövő, a lehetőség. És roppant sérülékeny. Védelemre szorul. Nem tudja magát megvédeni.
Az a faj, ami a saját kicsinyeit bántja és pusztítja, saját magát ítéli halálra.
Azt hiszed, azért, mert te még nem láttál ilyet, nem is létezik?
Tudtad, hogy évente a számok szerint 15 ezer gyereket bántalmaznak Magyarországon? Ez naponta 41! És a valós szám ennél biztosan sokkal magasabb.
Azt hiszed, te csak úgy tovább görgethetsz? Hogy jujj, de csúnya. Velem ez biztosan nem történhet meg.
Hát, kedves olvasó, mindenkivel megtörténhet. És meg is történik. Csak nem mindenkit pusztítanak el kisgyerekként olyan látványosan.
A fizikai bántalmazás könnyen beazonosítható, gyakran maradnak vissza látható sebek, hegek.
Hú de durva!!! Szoktuk mondani, ugye?
Pedig nemcsak a fizikai bántalmazás hagy maradandó sérüléseket, töréseket és sebeket.
Össze vagyunk mindnyájan törve és sebezve.
Ok, nem mindenki ugyanannyira. Vagy talán, nem mindenkinél olyan látványos. Vagy talán egészen szemmel látható, de úgy lettünk szocializálva. Hogy ez már szinte normális. Hogy olyanná lett az a gyerek, amilyen. Társadalmilag elfogadott.
Hová lettek a gyermekeink?
Hol van a te gyermeked?
Mindenkinek van legalább egy gyermeke, másoknak több is.
Akit meg kell tanulnia megvédeni, és meggyógyítani, az őt ért sérülésekből.
Igen, egy mindenkinek van. És őszintén örülök mindenkinek, akinek afféle igazi szülei voltak, amilyen a mesében meg van írva. De legtöbbünknek nem olyan volt, vagy talán senkinek sem.
Meg kell tanulnunk megvédeni és meggyógyítani azt a gyermeket. Igen, ott bent!
Ott bent retteg, sír, szomorkodik, csalódott, magányos, önbizalomhiányos….
Ennek rohadtul nem így kéne működnie. Valljuk be, egy kicsit csalódottak vagyunk. Aztán megrázzuk magunkat, és mi leszünk a saját szüleink. Megtanuljuk azt adni magunknak, amit szüleinktől hiába vártunk. Elkezdünk gondoskodni magunkról. Beszélgetünk magunkkal. Megkérdezzük, milyen volt a napod. Tanácsot adunk magunknak, ha valami elbizonytalanított napközben. Megdicsérjük magunkat, megcirógatjuk magunkat, bátorítjuk magunkat.
Ez elég kettyósan hangzik. De valakinek el kell kezdenie foglalkozni azzal a rengeteg bántalmazott, magára hagyott gyermekkel!
És higgyétek el, senki nem tud veletek jobban bánni, mint ahogy ti bánnátok saját magatokkal.
Minek nekünk egy bolygó, ha mindenkit bántalmaznak rajta?
Hogy mit tehetnénk a bántalmazás ellen?
Istenem, mennyit gondolkodom ezen…de mindig, újra és újra arra lyukadok ki, hogy keveset. A bántalmazottakból lesznek később a bántalmazók, és agresszió szüli az agressziót.
Sokkal többet kéne tennünk ez ellen!
És amikor egy gyermeket bántalmaznak. Ki kéne mennünk az utcára. És kiabálni kéne, mert ez egyszerűen elfogadhatatlan!
Lehet, egyszer ki is megyek, de jobban hiszek a benső munkában.
Elég lenne, ha mindenki először csak megmentené végre azt egy EGYET!
Ne gondoljátok, hogy őt nem kell!
Hogyan menjek az utcára bántalmazott gyermekeket menteni olyan emberekkel, akik hagyják, hogy bántalmazzák őket? Akik már lemondtak saját magukról is!
Mindenki kezdje el megmenteni saját magát!
A bolygó fontos, meg az erdők, meg megkínzott kutyák…meg satöbbi.
Miért gondoljátok, hogy ti nem vagytok annál sokkal fontosabbak?
Miért gondoljátok? Hogy a bennetek rejtőzködő gyermeket magára hagyhatjátok? Egyáltalán milyen jogon tennétek ezt?
Szenved az a gyermeketek ott bent, és én harcolok értük! Értük is!
Minden gyermek ennél sokkal jobbat érdemel!
Tanuljatok meg harcolni és kiállni azért a gyermekért!
Nem baj. Ha nem úgy sikerült. Nem baj, ha csatát is vesztetek. Nem baj, ha túl gyengék voltatok. Az sem baj, ha közben féltetek. Az sem baj, ha nem tudjátok az utat.
Csak könyörgöm, ne hagyjátok magára azt a gyermeket!
Legalább maradjatok mellette, és fogjátok meg a kezét. Hogy ne érezze magát olyan szörnyen egyedül.
Mentsétek meg a gyermekeket!
Mentsétek meg az életet!
Mentsétek meg az emberiséget!
