Én ma szívesen megalapítanám a “néha kurva szarul vagyok, de már nem szégyellem” klubot.
Aki egy kicsit is elindult már a tudatosodás útján, legalább odáig eljutott, hogy legalább van egy valami az életében. Ami nem működik. És változtatni szeretne rajta. Válaszokat keres. Elkezd foglalkozni magával. Megoldást keres. És manapság mit találsz mindenhol? Tele az internet megvilágosodott gurukkal, frankó megmondókkal.
Megtalálták a titkot! Az eltitkolt tudást!!! Sok tanító hirdeti magát. Mindenki gyógyítani hivatottnak érzi magát. Hát bocsássa meg nekem, akit ez eltalál. De én nagyon kevés kivétellel olyan gurukba botlok, akik szinte megittasodva a saját igazságuktól rád kényszerítenek egy halom kurva okos információt, meg energiát, miközben rohadtul leszarják. Hogy te ki vagy. Mitől szenvedsz. Mi fáj. Persze segítenek. Van órabérük. Nincs ezzel semmi bajom. Az órabérrel. De mikor érezted utoljára életedben, hogy valakinek vérzik a szíve miattad?
Lófaszt. Itt mindenki csak meg van világosodva. Mindenki kurva erős. Meg sikeres. Csak úgy teremtik a sok pénzt. A te fájdalmaidból. Mindenki egészséges. Óhh nagyon vigyázunk az egészségünkre. Hogy jó sokáig élhessünk. Én szétcigizem az agyamat. Oké. Nem vagyok rá büszke. De felvállalom. Elegem van már ebből. Hogy mindenki csak erős. Meg sikeres. Mintha ciki lenne. Hogy néha annyira tud fájni. Hogy olyan zavaros minden. Hogy nem akarunk diétázni. Meg sikeresek lenni. Baszki. Nekünk nem megy. Ez a fene nagy boldogság teremtő projekt. Vagy talán ezen már túl vagyunk.
És rájöttünk. Hogy pont mi voltunk a legszarabbul. Mikor annyira segíteni akartunk másoknak. Mikor olyan magabiztosak voltunk. Hogy megtaláltuk a tutit.
Én már kurva sokszor megtaláltam. És tényleg. Már annyira megvilágosodtam, hogy totál elvesztettem a fonalat. Nem akarok már fasza gyerek lenni. Túl sok itt a fasza gyerek.
Lassan kezdem azt gondolni. Hogy az a tuti. Mikor elengedjük. Ezt a görcsöt. Hogy annyira akarjuk. Szenvedélyesen hiszek a vágyaimban. És csak így érdemes élni. Nem kell lemondani a vágyakról. Csak a kényszeres irányítási vágyról. Ahogy védeni akarjuk magunkat a fájdalomtól. Ahogy cserélgetjük az álarcainkat. Szinte még magunk előtt is ciki. Amikor valami nem úgy megy. Na ilyenkor a legszarabb. Mikor a guruk megmondják a tutit. Tudod mit mondok én. Szard le. Hadd fájjon. Nem kell ennyire rettegni tőle. Hogy nem sikerül. Hogy elestél. Hogy néha..csak távolról nézed, hogy másoknak mennyire faszául sikerül. Nevess rajta. Vagy depizz. Az is tök jó. Én úgy szoktam. Hadd fájjon. De tényleg. Rohadtul. Már nem akarom összeszedni magam. És küzdeni ellene. Talán ez a titok. :-)))
