Mert mindennek ára van

Egy újabb szenzitív kérdésről kikívánkozik belőlem az őszinteség.
Tegnap mikor láttam, hogy egy ismerősöm a képembe posztolta, hogy ő VÉGRE NEM MAGYAR állampolgár…
erőt vettem magamon. Mert még azt hinnétek, hogy politizálni akarok.
Erre ma reggel egy másik hasonló bejegyzés.
“Bezzeg németbe 3000 EUR segélyért nem kell csinálni semmit, már alig várjuk, hogy kijussunk.”
Na jó…akkor mondjuk ki az őszintét.
Hosszú évekig éltem külföldön, és itthon is szinte mindig multikulturális környezetben mozogtam. Párizsi diákéveimben laktam együtt ruandaival, kanadaival, kínaival, szinte alig van nemzetség, ami kimaradt.
Szerintem mindenkinek ki kéne egyszer próbálni, mielőtt itthon nagyon lehorgonyoz, ha megteheti!
Én akkor tudtam meg például, hogy a spanyolok alig alszanak, és simán nekiállnak végigporszívózni a lakást hajnali 3-kor!
Kinti éveim alatt megismertem egy székely asszonyt, elmesélte a történetét:
50 évesen elege lett belőle, hogy Romániában nem tudnak egyről kettőre jutni. Fogta magát és gyalog elindult. Végiggyalogolt, mondom GYALOGOLT a  spanyol határ mentén az Alpokon tök egyedül egészen Párizsig.
Ott aztán 6 hétig kukából banánhéjat evett. Aztán végre kapott egy kis segítséget, és nem kellett az utcán aludnia. Egyedül megtanult franciául, ápoló nővér lett, és kapott egy szép kis lakást is a gettónegyedben, ahová aztán kivihette a családját is.
Mekkora lélek volt! Micsoda megrázó történet. És mekkora élni akarás!
Húgom történetesen pont egy nem magyar férfibe lett szerelmes, és 15 éve külföldön él boldogan a családjával. Tavaly unszolásomra, beadta a kérelmét az állampolgárság megszerzésére.
De hogy beleposztolják a képembe! Hogy végre…
Azon még elmosolyogtam magamban, mikor feltöltötte a képet, ahol ő, a volt szegény falusi lány -ezt mellé is írta – egyszerre 6, azaz 6 pár cipőt vehetett magának.
Annak is örültem, hogy egyre szuperebb helyeken vakációzik a nem magyar párjával. Mert neki aztán összejött! 🙂
Nem kell ez gyerekek.
Aki élt már külföldön, tudja, milyen Európában magyarként letelepedni.
Mindenkinek örülök, akinek összejött. De ne csak hencegjetek már könyörgöm!
Csak őszintén 🙂
Meséljétek el. Mikor még a legjobb új barátaid 5 év után sem képesek megkülönböztetni budapestet meg bukarestet. Nekem ez IS megvolt!
Óhh..sokat tudnék mesélni, vége hossza se lenne…és durvábbat is tudnék mondani.
Lehet, hogy majd egyszer megint kipróbálok egy másik országot, egy új helyet. És remélem, ott is jól fogom magam érezni.
De nem kell az a sok hűhó.
Sokan rákényszerülnek, hogy kint vállaljanak munkát. És kemény árat fizetnek  érte. És legyenek rá büszkék, amikor learatják a gyümölcsöt.
De mondják el nekünk azt a hosszú és fáradságos utat IS, ami odáig vezetett. Meg azt is, ami pont nem fasza, mert bőven van olyan is.
Nem szégyen az. Mindennek ára van…