Ha megkérdeznétek, mi a legfontosabb, mikor elkezded a saját utadat?
És csak egyet mondhatok!
Az IDŐ!!!! Ami nagyjából egyet jelent a sok BUKÁSSAL.
És itt vérzünk el a legtöbben.
Mikor tegnap azt mondtam, hogy sok-sok évembe telt, míg visszataláltam a saját utamra.
Egy fontos szakaszt átugrottam!
Én 6 éves koromban tudtam, hogy egyszer jobb hellyé fogom tenni a világot.
És nem negyven voltam, mikor elkezdtem. Hanem 15.
Óriási álmaim voltak!!!
És az egész életem annak akartam szentelni, hogy másoknak segíthessek.
15 év alatt, azaz addig a bizonyos 30-ig, azt hiszem a segítő, gyógyító, életmentő tevékenységek legtöbb formájában részt vettem. És volt lendület, meg elszántság.
Szerepeltem a tévében, a rádióban, írtak az életemről könyvben, és 24 évesen 6000 embernek tartottam előadást külföldön.
Mára ezen már inkább mosolygok.
Ez volt a boldog “gyermekkor”. Az első kezdeti sikerek.
Amibe sokan beleragadunk.
Mikor fejlődni kéne tovább.
És, ha tényleg akarsz, azt mondja az élet: ok. Jöjjön a következő szakasz. A felnőtt kor. És benyomják a turbó kapcsolót.
És jön egy iszonyatos bukás. Erről egy egész könyvet tudnék írni! 🙂
Mikor egyszerre elsötétül körülötted minden. És az új világod, amit olyan keményen építettél, egyszerre kártyavárként hullik össze a szemed láttára.
Csalódások mindenhol. A börtönviselt, akit megmentettél, éjszaka meglátogat egy stukkerrel és lenyúlja a félretett pénzt. A mestereid, a barátaid, akik fogták a kezed, egymásnak esnek, és fényes csillagként hullanak az égből a mélységbe. Elcsöndesül minden. Egyedül maradsz. Egy szál zokniban hazakullogsz megszégyenülve a szülői házba. Csak a nevetők hangoskodása hallatszik. Mert mindenki rajtad mosolyog, ha éppen nem megbotránkozott.
És az egyetlen esélyed, hogy túléld, az, hogy megkeményíted magad.
10 évig tartott.
Mikor túlélsz, lefojtasz, próbálsz beilleszkedni. Éjjelente meg sírsz. Hogy hol rontottad el. Aztán lassan megtagadod az álmodat.
Aztán az élet úgy dönt, hogy megszerezd a szükséges tapasztalatokat, amik az álmod megvalósításához szükségesek voltak.
Még jó, hogy kaptál segítséget, mert te magadtól biztos nem ilyennek írtad volna meg a történetedet. 🙂
És visszakapcsolják a lámpát.
És visszatalálsz az utadra.
És amikor azt mondtam minap. Hogy megígéred magadnak, hogy soha többet nem hagyod magadat magára. Az azt jelenti, hogy soha.
Kell az a sok idő. És az a sok bukás. Mert, aki még soha nem bukott el, az valószínűleg meg sem próbálta. És csak azt hiszi magáról, hogy erős, és, hogy tudja. És ne hallgass senkire, akinek nincs legalább egy ősz hajszála, és nem bukott el legalább egyszer…
Jók azok a pofára esések. Sokat tanultam belőle. Visszatekintve, azt látom, még a látszólagos kerülőutak is előre vezettek, és felkészítettek.
Mindenki szeretne sok pénzt. De annyiszor senki sem szeretne a nulláról startolni, mint Bill Gates.
Láttátok a filmet? Eddie a sas.
Ez is egy igaz történet, mert a legszebb történetek, mindig igaz történetek!
Kiskorától álma, hogy siugró lesz, és kijut az olimpiára.
Hát…nem egy őstehetség…de nagyon megszállottan nyomja…és kijut.
És pont, mikor már azt hiszi, hogy feljutott a csúcsra. Akkor bukja a legnagyobbat. Az edzője összecsomagol, és kiábrándultan ott hagyja. Tényleg az egész világ rajta nevet.
Szép az a pillanat. Mikor Eddie felcsatolja a lécet. És felmegy. Hogy megcsinálja a halálos ugrást.
Lelassul körülötte minden. Befele figyel. És kizár mindent. Tökéletesen koncentrál az ugrásra. És Eddie, a sas, szárnyal. És megcsinálja.
És nem az a lényeg. Hogy kockára tette az életét egy olimpia miatt.
Hanem az, hogy neki ez volt az álma.
És megtanulta. Hogy amikor elestünk, leporoljuk magunkat, és felállunk. És néha a legnagyobb sikeres ugrások előtt bukjuk a legnagyobbakat.
És ha Eddie ezt megtanulta.
Onnantól képes lesz bármire!
Az igazán nagy emberek. Akik megvalósították az álmaikat.
Mindenki másra vágyott, de egyben biztosan hasonlítanak: sokszor elestek, és mindig felálltak. És néha csúnya nagyot buktak. De utána lettek a legerősebbek. 🙂
