Megint egy újabb remek történet, ami megihletett, és bátorkodlak bíztatni, hogy szánj rá egy kis időt, ha még nem láttad!
Merész vállalkozás az ember lelkét, az ember legmélyebb lényegét, a “nagy utazást” itt a földön egy filmben megrajzolni, de az alkotó szerintem egész jó munkát végzett.
Megannyi kérdést előmotoszkál belőlünk:
Vajon ki ez az ember?
Vajon tényleg ő volt Jézus?
Majdnem belemegyünk a szokásos paradigmáinkba, de ha kicsit odafigyelünk az őslakóra, megannyi igazságot fed fel előttünk.
Ez a film nem az őslakóról szól, meg Jézusról, meg Buddháról.
Rólunk szól, rólam és rólad.
Én vagyok az őslakó, meg te is kedves olvasóm.
Ez a mi történetünk, mindenki története.
Nincs jelentősége annak, hogy vajon honnan származik az élet, vajon melyik az igazi vallás, vajon létezik e teremtő…mert ezek csak megosztanak bennünket, és elfelejtetik velünk a nagy utazásunk igazi célját:
a tanulást és a tapasztalást.
Irtó lassan, de fokozatosan felfedezzünk, megtudjuk, honnan indultunk, kik vagyunk, és a sok sok utazás és tapasztalás révén rádöbbenünk, hogy mi vagyunk Isten.
Eggyé válunk a mindenséget átható szeretettel és jósággal, a béke és harmónia hordozóivá válunk.
A sok sok élet során eltűnik az ego, és megszületik a lélek, aki képes szabadon szeretni.
Hogy egyszerű volt-e neki?
Nem.
Sokszor kellett újrakezdenie, mindig újra kellett kezdenie, 10 évenként.
Gondoljatok bele, ez kurva sok!
De egyre bölcsebb és erősebb lett.
Megtanulta összerakni és felépíteni magát.
Megtanulta viszonyítani, egész pontosan, többé nem viszonyítani magát a többiekhez.
Ugye kicsit depisnek és magányosnak tűnik a filmben?
Igen, van ebben valami kicsit fájdalmas: szinte rákiabálnánk! Hát ez baromi kiábrándító…folyton újrakezdeni, folyton elveszíteni, akiket szeretünk. Nem! Mi tartozni akarunk valakihez. Valakinek be kell töltenie ezt a szörnyisztő űrt bennünk.Kell valaki, akinek az lesz a dolga, hogy boldoggá tegyen minket, és akit hibáztathatunk, amikor mégsem jött össze.
Szerintem nem depis. Inkább olyannak tűnik, aki megtanulta felépíteni a határait. Ráébredt, hogy a lelke örök, és örökké él, és örökké szabad kell, hogy maradjon.
Senkitől nem várja el, hogy boldoggá tegye, és ő sem ígér örök boldogságot senkinek.
10 évet tud adni. Elhangzik a kérdés: vajon 10 év sok vagy kevés? Vajon mennyi a sok vagy a kevés?
Nincsen sok, meg kevés. Csak olyan van, hogy MOST.
Akarsz most, ebben pillanatban a társam lenni? Akarod a jelen pillanatot megosztani velem? Akarsz velem most boldognak lenni?
Nem ígérhetem, hogy megóvlak minden rossztól, melletted leszek minden bajodban. Nem ígérhetem, hogy soha nem okozok neked fájdalmat vagy csalódást. Nem tehetlek boldoggá. Csak saját magamat tehetem azzá, és ezt megoszthatom veled. Megoszthatjuk a saját boldogságunkat egymással.
Kéz a kézben, amíg tart a közös utunk.
Nem vagyok felelős érted. Nem vagyok felelős a boldogságodért.
Senki boldogságáért nem vagyok felelős: nem cipelhetem senki boldogtalanságának a terhét. Én nem vagyok a szüleim, nem vagyok a társam, nem vagyok a gyermekem, nem vagyok a barátom, a kollégám, a szomszédom…Nem az én dolgom, hogy mindenkit boldoggá tegyek magam körül. Isten vagyok, de ahogy Isten sem avatkozik bele, és tiszteletben tartja az egyén szabadságát, én is úgy kell, hogy tegyek. Én Isten vagyok, és nem mentek meg senkit. Isten vagyok, és engedem, hogy mindenki megtanulja megmenteni saját magát. Tiszteletben tartom az életüket, és képesnek tartom őket rá, hogy megcsinálják nélkülem is. Nem akarom, hogy rám szoruljanak, hogy tőlem függjenek. Nem akarom számukra nélkülözhetetlenné válni. Nem terhelem magam rájuk. Nem várom el tőlük, hogy imádjanak.Szeretem őket.
Nagyon is emberi az őslakó. A saját karjában hal meg a fia. Kiborul. Vannak érzelmei. De aztán, csak felveszi a nőt, hogy együtt vágjanak bele a következő 10 éves kalandba.
Tudja, hogy nem tarthat örökké, de a sok sok élete alatt, már megtanult ezzel együtt élni.
Megtanulta, hogy minden egy hatalmas nagy körforgás, az élet körforgása: mint egy nagy film, vagy színház, a egyedül a lélek hallhatatlan, minden más elmúlik.
A megvilágosodott lélek, hadd használjam azt az idegesítő kifejezést, de nem jut jobb az eszembe. Szóval, aki már sokat élt és sokat látott, az nemcsak a jóság és a szeretet megtestesítője.
Ő az igaz ember, aki igazat szól, igazat beszél.
És egy valami soha nem változik a nagy körforgásban: az értetlen ember, aki még keveset élt, és keveset tanult.
Itt a diplomát kérem kinevetik…És néha a legtanultabbak a legbutábbak.
Nem mondhatod nekik: ember, te Isten vagy! És én is az vagyok!
Nem mondhatod nekik. Totál kikészülnek. Nem akarják hallani. Rád fogják a pisztolyt, és követelik, hogy vond vissza.
Úgyhogy az őslakónak meg kell tanulni rejtőzködni.
Nem fedheti fel magát, mert a világ nem képes befogadni.
Nem azt bánja, amit mondott, hanem megbánja, hogy elmondta nekik.
Folyton tovább kell állnia, mindig rohadtul újra kezdenie mindent. Soha nem lehet itt a földön otthona, ő mindig csak egy szabad vándor.
Azért nem mindenki esik neki egyből! Vannak, akik azonnal felismerik a hangját…egyszerűen csak érzik, hogy amit mond, az igaz. És vele akarnak tartani az úton. Nem akarják kisajátítani őt maguknak, csak élvezni akarják az utat, amit vele együtt tehetnek meg.
Megint mások, még nem készek rá, hogy vele tartsanak, de kizökkenek egy kicsit, és azt mondják: hmmm, érdekes történet…ezen el kell még gondolkodjak. De köszönöm, valahogy mintha kitágult volna a világ körülöttem.
Mindent összegezve, én azért egy kicsit több örömöt raktam volna a filmbe. Persze, lehet csak az egóm kiabál! 🙂
Csak rajtunk múlik, hogy mennyi örömöt és szépet rakunk a jelen pillanatba.
Akarjuk-e befogadni és kiélvezni a most megannyi tárulkozó lehetőségét és ajándékát.
Mert semmi nem a miénk, kizárólag a jelen pillanat. 🙂
