Csillagjegyekről kicsit másképpen

Csillagjegyek kicsit másképpen:

Szeretjük olvasgatni a csillagjegyünk jellemzőit.
Jó érzés. Mikor magunkra ismerünk benne.
Mert folyamatosan keressük, ki is vagyunk mi, hogyan működünk.
És azt hisszük, azért felfedezhetők bennünk azok a bizonyos tényleg tipikus vonások, mert az alatt a csillagjegy alatt születtünk.
Pedig a valóság az, hogy azért időzítettük akkora a leszületésünket, mert pont azokra a bolygóállásokra, energiákra, tulajdonságokra volt erre az életünkre szükségünk.
Amikor kiválasztottuk milyen feladatokat fogunk megoldani és kivel, hol, milyen téren akarunk fejlődni a teljesség felé.
Amikor megírtuk a történetünket.
És van Napjegyünk. Ezt ismerjük a legtöbben.
De van aszcendensük is, sőt minden bolygó tökéletes szögben állt, hogy rendelkezésünkre álljon minden, amire szükségünk lesz.
Azt mondják kb 35 éves korodtól már nem a Napjegyed energiái jellemeznek, hanem előtérbe kerül az aszendensed is.
Talán azért, mert életed dereka kiválóan alkalmas a nagyobb horderejű változtatásokra.
Velem pontosan 36 évesen történt meg!
Hogy a racionális, félénk, érzelem lefojtós szűz jegyű elkezdett a saját útjára lépni végre.
Addig megéled a múltat. Ahonnan indultál, mikor megszülettél.
Életed első szakaszában, gyakorlatilag újra élsz minden traumát, a feloldatlan, bevégzetlen feladatokat.
Mindent, ami korábban megtörtént, balul sült el, vagy félúton bent ragadt.
A felszínre kell, hogy jöjjenek.
A Napjegyed a múltad.
És 35 éves korod után, egyszerre csak  elkezd az aszendensed energiája betörni, késztetve téged a változásra, inkább azt mondanám, hogy arra, hogy végre nekiláss a melónak!
Jött a Kos aszcendens. És olvass utána, mert egész más egy Kos (a példa kedvéért) Napjegy, és más ha az aszcendensed.
A Kos, – csak, hogy magamnál maradjak, és ne legyen olyan elméleti -, neki életfeladata, hogy bátran megtanuljon kiállni magáért, a szabadságáért.
És megjön a karmikus társad is, akivel már előre lebeszéltetek mindent.
És rákényszerít téged, hogy megvédd magad, és száműzd a félelmet.
Aztán, mikor ezt megoldottad, elvégezte dolgát, elköszön.
Aztán belevágsz egy újabb feladatba, és ahhoz is felbukkan a régi lelkitársad, akivel valami lerendeznivalód van.
És a racionális, lefojtós, zárkózott szűz jegyűből életre hívja a szenvedélyes, mély érzelmeket, a kos energiáinak támogatásával. És a szűz jegyű múltad, már nem fél többet az érzelmeitől, mer újra megnyílni és szeretni.
És a lelkitárs, problémától függően, lehet testvéred, kollegád, szomszédod, vagy épp a szerelmed.
A bolygóid pedig óriási erővel hatnak az életedre. Ha kell, rombolnak, máskor meg építenek.
Csodálatos összhangban veled, a történeteddel.
Minden téged szolgál.
Szóval, ha igazán tudni szetetnéd ki vagy te, és mi a történeted, vedd szemügyre gondosan a csillagjegyeid.
Mutaják honnan indultál, és milyen feladatok várnak rád.
És ez igazából nem is meló.
Inkább megannyi nagy kaland, ahogy egyre bölcsebb, erősebb és boldogabb leszel!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .