Azon tűnődöm ezen a csodálatos, napfényes tavaszodós reggelen, mi is az a boldogság?
Hogy hihetünk abban, hogy mindnyájan boldog életre születtünk, mikor minden olyan múlandó:
Sok-sok szép élmény, pillanat, emlék és van azért remény is. De valahogy hosszú távon mindig…mintha kicsúszna a szőnyeg a lábunk alól. Nem tudjuk sokáig fent tartani. Magunkat.
Engem az tesz boldoggá, mikor látom az idő fonalán az eseményeket, és kirajzolódik egy történet.
Egyre kitapinthatóbb a történetem, és szeretem nézegetni, meglátni az összefüggéseket.
Engem boldoggá tesz, mikor a történetem azt tükrözi vissza, hogy semmi sem véletlen az életemben. Hogy nem vagyok egyedül, egy ismeretlen bolygóra ledobva, ahol hánykódok értelmetlenül sodródva.
Látom, hogy honnan indultam az elején, és hova tartok. Mit akarok megtanulni, és megvalósítani.
És ettől értelmet kap minden.
A veszteségek sem olyan fejezetek már, amiket gyorsan átlapozok.
Lassanként inkább azok lesznek a kedvenc részeim.
Szóval én sokat filmezek, meg mozizok!
Serdülőként filmrendező akartam lenni.
És az lettem bakker!
Sőt, mindenki az lett!
Minden reggel berakom a filmemet, néha visszatekintve gyönyörködöm egy-egy szép jelenetben, kianalizálom a szereplőket. Próbálom átérezni az érzéseiket, elképzelni, vajon min mehettek keresztül ők akkor, vajon mire tanította őket ott az élet. Abban a jelenetben.
Nézem magam, visszanézem a filmemet. Változott vajon valami?
Tanultam, megértettem valamit?
Mint egy film esztéta, keresem a kérdéseket és a válaszokat.
És az nagyon boldoggá tesz!!!
Hogy a filmem, nem egy értelmetlen káosz.
És ezt azért is szeretem, mert mindig adja valahogy a film a következő jelenetet.
Amit először megálmodok, sokszor elképzelem magamban.
A felé tartok, igyekszem olyan döntéseket hozni.
És ez izgatottá tesz. Van mindig egy kellemes bizsergés, a kíváncsiság.
Vajon milyen lesz a következő jelenet?
Akció, romantika, dráma, szatíra, rajzfilm, vígjáték, vagy kellemes családi film?
Az egyiket élvezzük, a másik szórakoztat, vagy elérzékenyülünk, néha ökölbe szorul a kezünk, máskor meg sírunk, és elég annyi, hogy túléltük.
Azt is nagyon élvezem benne, hogy a filmemet már előre megírtam.
Olyan, mint egy kaparós sorsjegy.
Minden nap kapargatok róla egy kicsit, és elővillan egy-egy újabb jelenet.
Nem kell már kitalálnom semmi újat, a forgatókönyv már elkészült.
Csak kiszínezek minden nap egy új oldalt a színező füzetemből, és életre keltek egy újabb jelenetet.
És a jó filmrendezők néha forgatás közben felül írják a forgatókönyvet.
Van, hogy egy szereplő még többet, valami mást is beletesz. És egy jó rendező ennek örül, és nyitott. Mert egy jó film az mindig csapatmunka, és mindenki hozzátesz magából valamit.
Nekem ez a boldogság!
És örülök, hogy mégis csak filmrendező lettem!
