Amikor diákként megveted a lábad külföldön

Tegnap beszámoltam nektek dióhéjban a nagyon pöpec külföldi utaimról. És igyekeztem nem nagyon túlfényezni.
De azért azt is elmondom, milyen, mikor az ember próbálja a lábát megvetni külföldön magyar diákként, mert világot akar látni.
Pályakezdőként általában valami sutyerák melót lehet megcsípni, én baby sitter voltam Bordeaux-ban egy évig.
Na, ha van olyan, hogy rémálom év, én jelölném ezt az időszakomat.
Nem voltam egy született óvónéni, de a francia gyerekek azért fel tudják adni a leckét. Meg a francia szülők is. Mikor elutaznak nyaralni a Seychelle szigetekre, neked meg ott hagyják a 8 hónapos babát. És azt pont nem mondják el, hogy azt a másik fajta palackos vizet nem szabad a babának adni. Mert az hasmenést csinál. Rémes volt.
Béreltek nekem egy kis garzont, de nagyon szenvedtem az egyedülléttől, úgyhogy inkább összeköltöztem néhány diáklánnyal. A zsebpénzem pont fedezte a bérleti díjat. Úgyhogy kénytelen voltam a gyerekek csokis kekszén, meg dobozos kólán tengetni. Egy rendes ismerős családtól kaptam egy olyan  régifajta berúgós motort, azzal jártam dolgozni. Mert a BKV drága lett volna.
Na, mikor a viharos esőben a szél leszaggatja rólad az esőkabátot és felcsapja az arcodba!! Az nem buli. Meg az sem, hogy a frizurádnak egyből annyi, mert fel kell venned a rémes bukósisakot. De gyorsan el is lopták, úgyhogy onnan járhattam biciklivel.
Ettől előjöttek a térdízület problémáim. Alig bírtam menni.
Akkor mégiscsak vettem bérletet. A bérletem is ellopták!!! 🙂
Az anyuka értékelte, hogy nagyon igyekszem, de elkezdte pedzegetni, hogy szerinte lehet, jobb lenne, ha hazautaznék.
Ki voltam rendesen.
Az egyik lakótársam mondta, nosza gyere, menjünk el bulizni, rá se ránts. Hajrá! Na…le is zúztam egy visszapillantó tükröt, ahogy beparkoltunk. Én jó magyarként, és a lehetőségek hiányában, egyből eliszkoltam volna. De ő nagyon rendes lány volt, úgyhogy rögtön ott is hagyta a névjegykártyáját, és kifizette a károkat.
Úgyhogy már vasalást is vállalhattam, hogy legalább egy töredékét vissza tudjam neki adni. 🙂
Mindez viszonylag pár hét leforgása alatt történt, és mikor az irataim is elvesztettem, totál kétségbe esve beültem egy templomba.
Hallottam már sokat a papról, mert nem volt egy szokványos ember, de ő nem ismert engem. Aztán a mise végén rám kacsintott, és integetett, hogy menjek oda.
Nem volt egy nagy dumagép, de elővett egy csekket, és kitöltötte a nevemre. Hogy ő is pont kapta a pénzt, nekem nagyobb szükségem van rá.
Hivatásos ördögűző is volt, nálam nem tudom űzött-e el valamit, de egy nap becsempészett az ágyamra egy rettenetes preparált fekete varjút, amitől majdnem szívinfarktust kaptam. Aztán kinyitott nekünk a lányokkal egy jó palack bordeaux-i bort. Mert mániákus gyűjtő is volt, nemcsak vicces. És néha benézett hozzánk, hogy rendben vagyunk-e.
Szóval kaptam azért mindig segítséget is! 🙂
Karácsonyra valahogy átlendültem, és lenyomtam az évet.
Jó év volt.
Megtanított sok mindenre.
A kitartásra. Hogy nem adhatom fel a célomat. Hogy valahonnan el kell kezdeni építkezni. És néha a padlóról indulunk.
És néha nemcsak pályakezdőként.
De sosem vagyunk teljesen egyedül. Valaki azért mindig ott terem. És megfogja a kezünket. 🙂

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .