Gyerekként óriási tehernek éltem meg, hogy lelkis vagyok.
Menekültem előle, és vonszoltam magammal, mint egy koloncot.
Amitől minden csak nehezebb lett.
Aztán ahogy jöttek a csalódások, 30 éves koromra én lettem a logikus, a racionális, a pókerarcú first lady, aki retteg az érzelmi bonyodalmaktól. Amúgy tényleg nyertem pókerversenyt is! Rend és fegyelem, semmi kiborító vagy spontán.
Művész lélek, meg mindig kb annyira voltam, hogy komoly matek versenyeken indultam, és csak azért nem voltam kitűnő, mert rajzból kettest kaptam.
Azt hiszem, az volt a mélypont, mikor adatbázis kezelési osztályvezetőként dolgoztam. Adatok, betartandó folyamat leírások, riportok, arról, hogy ki, mennyi adatot tudott begépelni a rendszerbe a leggyorsabban a legkisebb hiba aránnyal.
Innen nem könnyű visszajönni!!!
És nem meglepő, hogy egyszer csak belebetegedtem.
Szóval, az úgy nem megy.
Hogy aszondod: oahh…kreatív leszek és érzékeny. És végre önmagam leszek. És majd hiszek magamban. És beindítom az álom vállalkozásom..aztán hipp hopp.
Tudatosan kellett magamon dolgoznom.
És sok-sok évbe telt. Míg lassan visszataláltam magamhoz.
Igen. Volt, hogy gyakoroltam. Pont úgy, mint a matekpéldákat.
Használni az öt érzékszervemet. Csukott szemmel tapogatni tárgyakat, illatokat megkülönböztetni. És naponta órákat töltöttem kínai mozgásformákkal, meg meditációval, hogy fejlesszem az érzékenységem.
Apropó. Tudjátok, hogy egyszerre nem tudunk gondolkodni és érezni? Vagy-vagy. Meg kell tanulni érezni, és legalább néha kicsit kikapcsolni az agyat. Erről szól minden. Nem elhülyülünk. Jó, hogy van agyunk is. De nem csak agyunk van.
Amúgy minél többet kikapcsolod, annál jobban látod majd, hogy nem az agyadban vannak a válaszaid, hanem a szívedben.
Az érzelmeid mintha valami új csatornát nyitnának meg benned. Elkezded TUDNI, hogy mi a jó neked, ahogy megtanulsz a megérzéseidre hagyatkozni. Egyre bátrabban fogsz. Mert végre jó döntéseket hozol majd. Az agyad néha azt mondja: jesszus mária! A belső hangod pedig, hogy csináld bátran. És még képtelen dolgokból is jól jössz ki a végén. Mennyi ilyet tudnék mesélni! Mikor minden ingatlanszakértő hetekig bizonygatja, hogy ennyiért, ezt a lakást lehetetlen kiadni. És felhívnak. Hogy nincs érdeklődő, és szerintük átok van ezen a lakáson. 🙂
Aztán azt mondod magadnak: február 14- ig ki kell adnom, és ennyi pénzre szükségem van, hogy kifizethessem a számláim.
Van még öt napod, feladsz egy hirdetést. Másnap egy érdeklődőd van, aki ki is veszi február 13-án! Aztán megdícsérnek, hogy micsoda pompás üzleti érzéked van!! Mekkora üzletasszony vagy! 🙂
Te meg mosolyogsz, és megköszönöd az “átkot”. Mert így 0,1 erőfeszítéssel kiadtad, és még jutalékot sem kellett fizetned.
Ahogy megtanulod a saját belső hangod követni, új erőket mozgósítasz magadban, és magad körül.
Idő kell hozzá. De lassanként megtanulod elengedni az agyad rémálmait, a félelmeket, az aggódást.
Elkezd az élet támogatni. Mert végre harmóniba kezdesz kerülni igazi önmagaddal.
És megérted. Hogy nem azért nem sikerültek a dolgaid. Mert te nem tudsz hazudni, törtetni, meg taposni. Hanem mert magadra hagytad saját magadat.
És ahogy nő az egység bent, és egyre jobban kéz a kézben jársz saját magaddal. Úgy nő majd kint is.
