Miért jó őszintének lenni?
Tökre azt sugallja minden.
Hogy az nem nyerő!
Elesel lehetőségektől, konfrontálódsz, kirekesztődsz, nem lesznek üzleti kapcsolataid, elbukod a jó állást, csóróskodsz. Nem tudod manipulálni a partneredet, te leszel a vesztes a játszmában.
És még szánalmasnak is beállítanak. Akinek még mindig nem esett le!
Hogy rajta nevet mindenki. Mint egy magányos Don quihoten, aki vívja a szélmalomharcait.
Mert ő ugye egyenes. Igaz. Van tartása.
Gerinces. Következetes. Számára fontos kérdésekben nem köt kompromisszumot.
Azt mondja, amit gondol. Nem játszmázik.
Nem játssza meg magát.
Na….azért ne nevessük annyira rajta!
Van azért neki valami csodálatos képessége!
Integrált a személyisége!
És ez erővel ruházza fel!
Nincs benne hasadás. Apró hajszál repedések adódnak. Még a legőszintébb. Legigazabb embernél is.
Csak nincs széthullva!
Mert mi történik? Mikor nem vagy őszinte?
Mikor szerepet játszol?
Ketté hasadsz.
Megtagadod az igazi önmagad.
Meghasonlasz a benső éneddel.
Nem csak akkor hazudsz!
Mikor valótlan dolgok jönnek ki a szádon.
Hanem, mikor nem vagy összhangban a benső éneddel.
Mikor mást mutatsz. Mikor azt mondod a lelkiismeretednek, hogy pofa be!
Mikor lefojtos az igazi vágyaid, és magadra erőlteted a szerepet, amit a többiek elvárnak tőled.
Elég jól bele lehet jönni!
És úgy tűnik. Mintha így sokkal könnyebb lenne az élet.
Szunnyad a benső éned lenyomva.
Te meg azt a szerepet játszod, amit rádkényszerített az épp aktuális szituáció. Egy szerepjátékos leszel.
És ahányszor hazudsz, annyiszor hasadsz szét újra. És egyre több kisebb részdarab leszel.
És a kis részegységeid egymással ellentmondanak.
És minél tovább hordod az álarcaid, annál inkább egybeolvadsz velük.
A különböző éneid egymástól elszakítva jönnek-mennek az életedben. És minél többen lesznek. Annál inkább elveszted az irányítást.
Most akkor a keménykedős arcom volt jobb, vagy a szelíd?
Elkezdesz elbizonytalonodni.
Szétesik a személyiséged.
Nem marad referencia pontod.
Amihez viszonyítva hozod a döntéseid.
Csak rángatnak az aktuális szituációk.
És egyre rosszabb döntéseket hozol.
És ahányszor lefojtod a lelkiismereted. Annyiszor köpöd majd szembe magad.
És egyre jobban megutálod saját magad.
És garantáltan megutálnak a többiek is.
Durvább esetben ez odáig fajul, hogy képtelen leszel dolgokat végig csinálni.
Képtelen leszel elköteleződni.
Mert azt, amit a mai arcod bevállalt, lehet a holnapi arcodnak semmi kedve.
És összezavarod a környezeted is.
És egyedül maradsz.
És egyre inkább eltűnsz a süllyesztőben.
És már nem te irányítasz. Inkább, mintha az álarcaid ellened fordultak volna!
Elkeseredetten harcolsz ellenük. Vissza akarod venni a kormányt. De csak sodródsz. Mert már nem tudod. Ki is vagy te. Melyik arcod az igazi.
Ugye milyen becsapós?
Azt gondoljuk. Az álarcos az erős.
Pedig minél álarcosabb. Annál gyengébb.
Olyan. Mintha irányítana. És irígyeljük tőle. A pénzét, a hatalmát, a sikereit. Hogy ő nem sír. Hogy neki nem fáj.
Pedig ő már rég nem kontrollál semmit. Szinte nem is létezik.
Valahol mélyen bent. Magányosan, tehetetlenül sodródva haldoklik.
Ne írígyeld az álarcos embereket!
Legyél bátran őszinte!
Őrizd meg magadban az egységet magaddal. A szíveddel, a lelkiismereteddel.
Kerüld a hazugság minden formáját, ne gyengítsd le magad.
Ne akarjál széthullani te is.
Egyáltalán nem biztos, hogy az olyan jó lenne neked!
Az álarcosok meg hadd nevessenek!
Ők már rég nevetnek. Csak a szerepeik, amik átvették az irányítást az életük felett.A hazugság
