Beléptünk a Nagyhétbe.
Elkezdődött a Húsvét nagy szent misztériuma.
Elkezdődött a legigazibb mese.
A győzelem története.
A legyőzhetetlenről.
Véres mese.
Véres hét, agónia, félelem, kínzás, magány, fájdalom, elmúlás és veszteség mindenhol.
Ez a legyőzhetetlen üzenete.
Nem terítette le a hatalmasokat.
Nem kerülte el a harcot.
Megszelidítette a fájdalmat.
Egészen egy lett vele.
Gyenge volt, félt, rettegett.
Ez belénk van kódolva.
Mindnyájunkba.
A legyőzhetetlenekbe is.
Volt csodatevő itala, meg kardja.
Erősebb volt, mint a halál.
Erősebb volt mindnyájuknál.
Mégsem arra használta.
Hogy elkerülje a fájdalmat, az agóniát.
Hanem magához ölelte.
Mert ez az út.
Ez az élet nagy misztériuma.
Ez a legnagyobb titok.
Annyira szeretnénk egy olyan történetet.
Hogy egy suhintással elintéz inkább mindenkit.
Megbünteti a gonoszokat, és nem hagyja, hogy így bánjanak vele.
Sokkal szebb történet lett volna ugye?
Jézus bevonul Jeruzsálembe.
Porig alázza a kémputatókat, aztán lesújt rájuk, mert olyan erős és hatalmas.
Érvényt szerez az igazának.
Bebizonyítja, hogy erősebb, és elsöpri őket az útjából. Végre győzne a jó.
Mi biztos ilyennek írtuk volna meg.
Ő meg egyszerűen hagyja.
Nem gyözi le a szenvedést.
Nem lesz úrrá a fájdalmon.
Engedi, hogy folyjon a vére.
Annyira durva a történet. Még végighallgatni sem lehet.
Ez lenne hát a legyőzhetetlen?
Ez!
Fel fog majd persze támadni.
Tudjuk, hogy a végén nyerni fog.
De mégis minden Húsvétkor emlékezünk.
Az üzenetére.
A szenvedés, a fájdalom nem tévút.
Nem büntetés.
Nem elrontottunk valamit.
Nem kell menekülni tőle.
Nem az ellenségünk.
Nem fog minket leteríteni.
Lehetünk padlón.
És nem fogjuk élvezni.
A szenvedés soha nem élvezetes.
És egészséges, hogy minden porcikánk írtózik tőle.
Mégis…benne rejtőzik az élet misztériuma. Az élet nagy Titka.
