Tegnap megígértem, hogy írok majd a kedvenc meséimről.
Hogy lássátok, hogy a mesék mennyire igazak!
Mindenkinek kicsit más a kedvenc története, amiben magára tud ismerni.
Ez az enyém.
A csodálatos egyszarvú
Él az erdő mélyén egy gyönyörű hófehér ló, egy egyszarvú. Feladata, hogy gondoskodjon az erdőről és lakóiról, jelenlétével fentartja a harmóniát, az életet, a biztonságot.
Szereti az erdőt és a szépséges életét, de van egy szörnyű fájdalma, amivel egyre kevésbé tud megbírkózni.
Hogy egyedül van.
Hiába olyan meghitt és biztonságot nyújtó minden az erdőben, ami az otthona. Nem tud belenyugodni, hogy csak ő az egyetlen egyszarvú.
Folyton az övéit keresi, akik olyanok, mint ő. Akikkel végre közösségben lehet.
Egy nap úgy dönt elindul, hogy megkeresse őket.
El kell hagynia az erdőt, ahol védelem alatt volt, és kilépni a durva, idegen, veszélyekkel teli külvilágba.
Mindjárt találkozik is egy rosszindulatú boszorkánnyal, aki gyűjti és fogságba ejti a különleges képességgel rendelkező lényeket.
Naív, jóhiszemű és ártatlan, hamar egy ketrecben találja magát bezárva.
Nincs annál szörnyűbb, mint a fogság, a szabadság hiánya annak, akinek szárnyai vannak.
Milyen furcsa. Az egyszarvú a közönséges szemmel nem látható. Pont úgy néz ki, mint bármelyik ló.
Csak kevesen ismerik fel.
És a boszorkány egyből.
Kezdek elnyúlni…lényeg, hogy kiszabadul és lesznek társai az úton.
Egy ügyefogyott varázsló, meg egy magányos asszony.
Ők tudják, hogy ki ő, és hogy azért indult el, hogy az övéit felkutassa.
Kiderül, hogy élnek még a pegazusok,
csak egy gonosz várúr fogságban tartja őket.
A gonosznak van egy tüzet okádó bivalya, ami folyton őt keresi, hogy magával ragadja őt is és elvigye,
de a mi kis egyszarvúnk nagyon elszánt és megkeresi a bivalyt.
Akkor derül ki, hogy túlságosan elbízta magát.
Az utolsó pillanatban eluralkodik rajta a rettegés, meghátrál és menekülőre fogja.
Barátja a varázsló menti meg az életét azzal, hogy emberré változtatja, és ne lehessen többet felismerni.
Halandó emberi teste lesz, egy gyönyörű lány, és ezzel együtt szükségszerűen lassanként elkezd felejteni.
Egyre kevésbé emlékszik már rá, hogy ki is ő valójában, és miért indult el a hosszú útra.
Megérkeznek a gonosz várúr kastélyába, és az öreg fia szerelmes lesz a lányba.
Feleségül akarja venni, és nagyon jó hozzá.
A lánynak néha különös álmai vannak pegazusokkal, meg erdővel. Éjjelente a teraszon tűnődik, mik ezek a furcsa érzések ott bent, és gyötrődik.
Szeretné, ha többet nem álmodna ilyeneket, és ő is normális életet élhetne, mint a többiek. Hozzájuk akar tartozni.
Már nem tudja, honnan jött, és ki is ő igazán ott mélyen, bent.
A gonosz várúr nem bízik benne, és folyton figyeli. Hogy nem stimmel valami ezzel a lánnyal. Emlékezteti őt valamire.
A többi egyszarvúra, akit bezárva tart a kastély mélyén.
Ekkor lépnek közbe a barátok, akik nem nézhetik tovább tehetetlenül, hogy eltávolodik magától, és az utolsó esélye is megszűnnik annak, hogy valaki megmentse és felszabadítsa a csodás egyszarvúakat.
Elmondják neki.
Ő pedig maradék hitét, bizalmát és bátorságát összeszedve újra szembenéz a tüzet okádó bivallyal.
Nagyon gyenge már, de mégis valahogy most lesz a legerősebb.
Pokolian ijesztő a bivaly, de ezúttal nem hátrál meg többet, nem menekül el.
Ahogy legyőzi a félelmét, megtörténik a csoda: visszaváltozik egyszarvúvá, újra igazi önmaga lesz, aki mindig is volt.
Ennyi volt a titok. Ahogy szembenéz a félelmeivel, a bivaly szerteoszlik, mint egy rossz álom.
A pegazusok ketrecéről pedig lehullanak a bilincsek, és visszatérhetnek az erdőbe, hogy az élet harmóniáját biztosítsák.
Végre megtalálta az övéit, akikhez tartozik, akik olyanok, mint ő, és soha többet nem lesz egyedül.
Rengeteget tudnék még írni erről a másfél órás “gyerek rajzfilmről”.
Azért nem semmi…hogy a kicsik…ők még értik…ők még emlékeznek
